Ha ezer és egy kezem volna, sem tudnám megszámolni, hányszor hallottam azt a mantrát, hogy „Én megértelek, de figyelj, csak annyi a dolgod, hogy próbálj ne enni annyit, mint eddig.” Nem, kedves, kétségtelenül jó szándékú, többnyire távoli ismerős, rokonnak rokona, havernak plusz egy fője. Nem értesz meg. Nem csak a próbálkozásról szól ez, nem csak a „nem evésről”, bárcsak ennyi volna. Elmondom, hogy mi van mögötte valójában.
Mielőtt jót akarva kedveset mondasz nekem, a kövér ismerősnek, gondold végig, hogyan teszed. Rengeteg állítás van, amelyek az amúgy valóban segítő szándék és a nettó tévképzet elhibázott szerelemgyermekeként sokkal ártalmasabbak, mintha egyszerűen nem is hoznád szóba a témát. Most egy, számomra toplistás mondatot fogok elemeire szedni, hogy lásd, egy zsigereiben, gondolkodásában is hájas ember feje mennyire félreviheti a te eredetileg bátorító-támogató törekvésedet.
- „Én megértelek…”
Ha az életed során még egyszer nem voltál piszkosul kövér, nemtelenné hízott ember, akkor nem tudhatod, de még elképzelni sem feltétlen tudhatod, mi minden okozhat nekem, a kövérnek indokolatlannak tetsző öngyűlöletet. A lényem, a gondolataim mélyét átszövik a komplexusok és a félelmek, amelyek mind a partra vetett bálna létemre vezethetők vissza. Nem hiszed? Múltkor elmeséltem, hogyan szoktam buszozni, valahogy úgy érdemes elképzelned.
Arra kérlek, engedd el. Ne mondd, hogy megértesz. Mondd, hogy látod, hogy nekem rossz, és szeretnél segíteni. Meg akarsz hallgatni. Vagy nem akarsz róla beszélni, ha én kerülöm a témát, mert tiszteled a bánatomat, és azt, hogy változom, változni akarok. De ne mondd, hogy értesz.
- „… de figyelj…”
Ezzel máris igazolod, hogy lényegében nem értesz, sőt, úgy veszi ki magát, hogy nem akarod érteni, mi is történik az agyam önmarcangoló tekervényeiben. Kommersz szállóige, hogy „minden, ami a de előtt van, nem számít”, ezzel nem értek egyet. Számít, mert kimondod, mit tagadsz meg a következő tagmondatoddal.
Figyelek rád, hallgatlak. Te beszélsz hozzám, segíteni akarsz, én pedig ezért hálás vagyok.
- „… csak annyi a dolgod, hogy…”
Túlevőként nem egyetlen, mindenre kiterjedő, eredendő probléma áll a viselkedésem mögött. A mentális állapotom, a tapasztalataim, a torzult emlékeim, a neveltetésem, a vágyaim, a meghiúsult vagy parlagon felejtett álmaim, a viszonyom önmagamhoz, a közösséghez, akikkel körül vagyok véve, a szexuális frusztráció, a rengeteg pofára esés és kudarc a sportokkal – és még napestig sorolhatnám -, mi minden a probléma valódi okozója. Ezeket mind, lépésről lépésre kell kezelni, amit lehet, azt fejleszteni, amit szükséges, azt pedig leépíteni. Utána már nem a szorongás, és a miatta való zabálás uralja majd az életem.
Ha tisztellek és becsüllek annyira, akkor elmondom, mi minden dolgom van, hogy helyre jöhessek. Ha szeretlek barátként, társként, kollégaként, családtagként, még a segítségedet is kérem. Ameddig ez nem történik meg, ne hidd, hogy tudod, nekem mi a dolgom.
- „…próbálj…”
Ha már ellőttem egy közhelypatront, egy másik már fel sem tűnik, igaz? Yoda mondta, hogy „Do or do not, there is no try”. Ez így van. A próbálkozás eredménye, hogy „na mindegy, ma már megvettem a kakaós csigát, biztos nem dobom ki, majd holnaptól megint megpróbálok kevesebbet enni.”
Akarnom kell, teszem is, és így is biztosan el fogok botlani. Fogok még idegből zabálni, leszek mattrészeg. De teszem, amit kell, hogy leszokjak ezekről. Kérlek, ne engedd, hogy próbálkozással maszatoljam el azt, ami egy valódi feladat ebben.
- „… ne enni annyit, mint eddig.”
Kétségtelen, hogy ebben igazad van, nem szabadna ennyit enni. De ameddig a gyomrom feketelyukként funkcionál, ameddig a fejem a nap 24 órájában korgatja a gyomromat, ameddig az evés rítusa egyet jelent a lelki nihillel és békével, addig ez baromi nehéz. Két dolog segít: terápiába járok, és felvállalom, hogy a saját étkezéseim szervezése, rendjének kialakítása meghaladja az erőmet, emiatt kiadom a kezem közül az irányítást. Nem magam veszem meg az ételt, nem magam főzöm meg, nem magam porciózom ki, nem marad nálam a döntés joga és felelőssége, hanem dietetikus által kialakított étrendet rendelek házhoz. Más jelenleg nem.
Tudd, hogy ez nem ennyire egyszerű, és az, hogy kimondod, csak újabb kudarcot jelent számomra: mert szerinted (is) ennyire egyszerű ez a téma, szerinted (is) gyenge vagyok, aki még ennyire sem képes. Nem akarok ennyit enni, de ennyit eszem – még-, engedd meg, vagy ne foglalkozz vele.
Köszönöm, hogy elolvastad a kérésem! Tudom, hogy azért tetted, mert a szándékod valódi, segíteni és támogatni akarod, aki kövérként küzd a súlyával. Jól teszed, és hálás vagyok ezért annak a barát, kolléga, rokonnak rokona, havernak plusz egy fője nevében, akire ezen sorokat olvasva gondoltál.
A DAVE blog elköltözött! Friss tartalmak továbbra készülnek, de nem ezen a felületen. Ha érdekelnek az új agymenések, nyelvi fejtegetések, konyhapszichológia némi tapasztalattal megfűszerezve, vagy a legőszintébb kövérsztorik, folytasd az olvasást a Dagadtan A Világ Ellen blog.hu-s oldalán! Amennyiben egyéb személyes részletek is érdekelnek velem kapcsolatban, esetleg volnának más témajavaslataid, keress fel Instagramon!