Karácsonyi kaja-terror: erről már az új blogon olvashattok!

Kedves Olvasók!

A tudat, hogy nem egyszerűen az éterbe lövöm ki az írásokat, mert vannak, akiknek jelentenek ezek a szövegek valamit, megértenek vagy átéreznek helyzeteket, többet jelent, mint azt émelyítő cukormázatlanul meg tudnám fogalmazni. Maradjunk ennyiben: szuper, ezért is csinálom! És csak azért, mert ez a felület, a Nők Lapja blogmotorja leáll, én nem állok le vele.

A költözés megkezdődött a Dagadtan A Világ Ellen blog.hu-s felületére!

A tartalmak hasonlók lesznek, mint eddig, ha érdekel benneteket, milyen újabb agymenéseim vannak, oda kattintva nem maradtok le róla.

Ha pedig volna észrevételetek, kérésetek, milyen témákban szülessen cikk, írjatok bátran az Instagram oldalamon keresztül! Minden észrevételnek és javaslatnak örülök!

Találkozzunk a blog.hu-n! 

Enni vagy nem enni: ez itt a kérdés

DAVE_Dagadtan A Világ Ellen

Vagyis nem, egyáltalán nem kérdés, a válasz mindig, minden esetben a nem enni. Nem enni, és vékony lenni, mosolyogni, örülni a karcsú deréknak, feszes bőrnek, társadalmilag elfogadott külsőnek. Túlevőként, sok-sok falásroham és terápia után már a puszta kérdésfeltételtől is görcsbe rándul a gyomrom, mert amúgy nem ennyire egyszerű a válasz. A valódi kérdés minden esetben az, hogy mit kontrollálsz, melyiket adod fel: a tested vagy érzéseid? Nincs jó döntés.

Az általam alkotott definíció szerint a túlevés az alapvetően rossz stresszkezelésből eredeztethető, mentális probléma. A túlevésből eredő elhízás és annak ezer és egy káros hatása is mind ugyanoda vezethető vissza: a fejben nem stimmelő, hibás berögzüléshez. Emiatt pedig amikor túlevésről beszélünk, akkor a valódi kérdés az, hogy mit kompenzálunk, nyomunk el, küzdünk le, vagy miben segít nekünk a falás?

Mindegy, mit csinálsz, nincs jó döntés

Ami engem illet, életem egyik folyamatosan felbukkanó, kardinális kérdése, hogy hol és milyen mértékben tudom kontrollálni a saját viselt dolgaimat, szokásaimat, érzelmeimet. Tízből tízszer csúfos kudarcot vallok, amikor úgy döntök, hogy nem, most nem falok, mert akkor más módszer kell az indokolatlan vehemenciával rámtörő szomorúság vagy düh leküzdésére. Eszköz lehet – a reflexszerű faláson kívül – az alkohol, a cigi, az alvás, minden esetben kikapcsolt mobillal és internetelvonással kísérve.

Ha mondjuk nem folyamodok káros szenvedélyhez, azaz nem követek egy amúgy sikeres megoldási stratégiát, akkor úthengerént gázol át rajtam az elnyomni lehetetlen negatív érzelem, minden kísérő nyalánkságával, úgymint pánikrohammal, irdatlan hasgörcsökkel, minden valaha volt ismerősöm picsába elküldésével, munka ignorálásával, szélsőséges esetben komplett őrülettel. Ebben az esetben nem valósul meg az a kontroll, ami a normálnak beállítható élethez szükséges.

Amennyibe mégis teszek az egészre, eszem vagy iszom vagy szívok, és rosszul leszek, bekábulok, elvesztem a kapcsolatomat a saját belsőmtől, úrrá leszek a szellemi kihívásaimon, akkor a bónuszt is zsebre kell vágnom, jelen esetben a totális önmegsemmisülést, a kudarcot, az önértékelés maradékának szétporladását. Ez az opció sem kecsegtet a kontroll élményével, talán annyival jobb is, hogy kevesebb külsőleg is könnyen beazonosítható tünettel jár.

A valódi kérdés: mivel érhető el az élet legtöbb aspektusát lefedő kontroll?

Válaszom nincs, sajnálom. Az önáltató mantráim ellenére is a sport feldühít, az olvasás bár beválik, időigényes, a tanulás – bármilyenről legyen szó – untat, a takarítás semmi változást nem hoz, az írás (szépírás) pedig felerősít.

Ha lesz sikeresen bevethető módszerem, azonnal megírom!

A DAVE blog elköltözött! Friss tartalmak továbbra készülnek, de nem ezen a felületen. Ha érdekelnek az új agymenések, nyelvi fejtegetések, konyhapszichológia némi tapasztalattal megfűszerezve, vagy a legőszintébb kövérsztorik, folytasd az olvasást a Dagadtan A Világ Ellen blog.hu-s oldalán! Amennyiben egyéb személyes részletek is érdekelnek velem kapcsolatban, esetleg volnának más témajavaslataid, keress fel Instagramon!

Felejtsük már el ezeket a visszás diétás szokásokat!

Dagadtan A Világ Ellen_DAVE blog

Kövér vagyok, nem kicsit, nagyon, születésemtől fogva. Anyum próbálta kontrol alatt tartani a súlygyarapodásomat – amikortól már biztosra vehető volt, hogy a babaháj nem enyészik el a babakorból való kilépéssel. Rengeteg fogyókúrát próbáltam, még több sportot, minden esetben kudarccal zárva a kísérletet. Most azokat az alapvető étkezési hibákat gyűjtöttem csokorba, amelyek inkább hátráltattak, semmint segítettek volna elérni a célt.

Ezúton leszögezem, hogy ezekkel a módszerekkel tagadhatatlanul lehetséges ideiglenesen eredményt elérni, acélos önfegyelemmel akár tovább, mint pár hét – de az életmódváltást ellehetetlenítik.

  1. Egyetlen közellenséggé lett összetevőt kerülj csak, és garantált a siker!

A nagy… nem, maradjunk ennyiben. Szinte mind hallottuk már a „Kerüld a szívgyilkos zsírt!” vagy „A szénhidrát szacharin-gőzbe fojt idő előtt!” típusú bölcsességeket. Míg a kétezres évek elején a zsír volt minden plusz gramm elkövetője, a 2010-es években már a gyanútlan szénhidrát gyarapította gyűlölőinek táborát, kíváncsi vagyok, ebben az évtizedben mit kiáltanak ki gonosznak. (Én a húst tippelem, de meglássuk még.)

Tipikus hiba, hogy valamilyen teljesen alapvető tápanyagot kiirtunk az étkezéseinkből, aztán meg pislogunk, mint hal a szatyorban, hogy miért maradunk éhesek, miért jönnek elő fura tünetek (pl. bőrállag-romlás, hajhullás stb.). A kulcs – sajnos – a mérték. Az életmódváltás valódi varázsa a matekban rejlik: X kalóriánál többet nem lehet enni, azt viszont minél tudatosabban, mindenféle tápanyagból összeállítani. Természetesen nincs nálam a Szent Grál, én sem tudom, mennyi az annyi és mikor, ezért is bízom az étkezésem profikra. A SmartFood dietetikusa, Takács Hajni nagyon hasznos tartalmakat oszt meg, nekem ő a referenciapontom.

  1. Az alma nem hizlal, egyél egy zsáknyit nyugodtan!

Tény, ha egészséges, alacsony kalóriatartalmú ételeket fogyaszt az ember, jó úton jár. Egyetlen gond van ebből, ami keresztbe tudja húzni a fogyókúrát: a mennyiség nem csökken. Saját tapasztalat, hogy az első hónap mindig nehéz – ezért sem szoktam eljutni a végére –, ameddig a gyomrom összeszűkül, és kevesebb ételtől is elmúlik az éhség, idegőrlő, őrület határára sodró időszakot jelent. Pedig, ha a tartós változás a cél, másképp nem fog menni: esetenként eszünk mást is a diétás étrenden kívül – mert igenis fogunk enni – akkor viszont egy lavórnyi étel kell a vacakból, hogy jól lakjunk.

Egyet előre, kettőt hátra, ez kinek kéne?

  1. Hat után / délelőtt semmit se egyél!

Ha az ember lánya éjfélig fenn van, mert dolgozik, randizik, ne adja isten, sportol, vagy csak barátokkal találkozik, akkor zseniális tipp, hogy alvás előtt 6-7 órán át ne egyen semmit. Persze, baromi hatékony megoldás, ha valaki képes mindezt úgy abszolválni, hogy hazafelé nem habzsol be egy duplahúsos gyrost, vagy ha sokórányi álmatlan, gyomorkorgós ágyban fetrengés után nem rácsostúl tömi magába a hűtő tartalmát. Jelentem, én nem tartozom közéjük.

Én az a fajta vagyok, aki átgázol mindenkin, megsért embereket, dühöng és gyűlöl, hisztizik, esetleg rágyújt egy cigire, ha kopog a szeme. Majd megunja magát, és fal – így duplázva meg a kudarcélmények számát. Köszönöm, inkább eszem valamit, csak ésszel.

  1. Nem kell a csokiskeksz, de a Baileys jöhet!

Ez teljesen szubjektív pont, de már nem egy embert láttam hasonlóan viselkedni: amit megiszunk, az nem számít. Magam előtt is rejtélyes (és egyben idióta) gondolat, hogy miért pont az alkoholt szoktam elegánsan kifelejteni a tiltólistára tett kalóriaforrások közül (amely nem összetevőkre, hanem egy-egy bizonyos ételre vonatkozó lista!), holott az alkohol eleve nem hasznos kalória, rögvest beépül a tartalékainkba. Ez főleg akkor röhejes, ha vodkaszóda helyett egy cukros likőrt szűrcsölgetek el. Nem, nem fogok lemondani magáról az alkoholról, szeretek a barátaimmal italozni, ugyanakkor következetességet és rendszerességet kell vinnem abba, hogy mikor, mit és mennyit. Mint mindenbe.

Te mivel egészítenéd ki a listát?

A DAVE blog elköltözött! Friss tartalmak továbbra készülnek, de nem ezen a felületen. Ha érdekelnek az új agymenések, nyelvi fejtegetések, konyhapszichológia némi tapasztalattal megfűszerezve, vagy a legőszintébb kövérsztorik, folytasd az olvasást a Dagadtan A Világ Ellen blog.hu-s oldalán! Amennyiben egyéb személyes részletek is érdekelnek velem kapcsolatban, esetleg volnának más témajavaslataid, keress fel Instagramon!

A legnagyobb hiánycikk ma az erőfeszítés

Dagadtan A Világ Ellen_DAVE blog

Szakmai kudarc-sorozatot követően egyre többet merengek azon, hogy amúgy mi a franc baj van velem, meg úgy az egész világgal, és egyáltalán miért nem passzolunk egymáshoz? A megfejtés hosszadalmas, de megérheti végigpörgetned, hátha te is felismersz javítandó mintákat a saját életedben! Ha nincs kedved, nem csigázlak tovább: kikopóban van az erőfeszítés és a tisztelet az általános viselkedésünkből, az enyémből és a világéból is. Szigorúan szubjektív szöveg következik!

Kommunikációs szakemberként dolgozom. Imádott csapatommal többedszer futunk bele abba, hogy fejünkön pörgünk, dolgozunk egy ügyfél sikeréért, aztán a partner, akinek terveztünk vagy megvalósítottunk egy kisebb-nagyobb projektet, széttárja a karját, hogy hát ő fizetni nem akar ezért. Vagy ha fizet, akkor a miénk mellett anyánk és apánk és nagyszüleink bőrét is le akarja hámozni, és csak pislog, mint hal a szatyorban, hogy miért nem akarunk napi 12 órát dolgozni, ha napi kettőről állapodtunk meg. Jelen blogposzt szempontjából teljesen lényegtelen, hogy mivel foglalkozom, lehetnék fanatikus adatrögzítő, fuvola szólista vagy kőfejtő – akkor is szembesülnék ezzel a hozzáállással, miszerint eredményt követelnek tőlem, de azokat a feltételeket nem teremtik meg, amellyel az eredmény elérhető lenne.

Fejest ugrottam a depressziómba, és sokáig merengtem, hogy miért zavar ez ennyire, és mi lehet az én hibám ebben a rendszerben, ami miatt legszívesebben csak ütnék, ha meghallom az email érkezését jelző telefonpittyegést.

Két fontos konklúzióval zártam a friss pokoljárásomat:

  1. A tartalmatlan sikerorientáció visszanyal: ha nem fektetünk erőt, energiát, munkát vagy pénzt egy ügybe, nem fog megtérülni, nem lehet nyereséges. (Kivételt ez alól a lottó telitalálat és az örökösödés képez.) Manapság minden a külsőségekről szól, a kommunikációs szokásainkon túl minden más is kiüresedik. A kapcsolataink megóvásáért nem teszünk, hanem kitöröljük, mintha nem is lettek volna. Megnézünk három motivációs videót, fizetünk egy siker-tanfolyamot, majd hátradőlünk, hogy innentől ölünkbe hullhasson a karrier. Segítség, szakmai meglátás jöhet, de fizetni persze nem vagyunk hajlandóak érte. Ha mégis, legyen elég annyi, hogy kifizettük a szakértőt, legyen az pszichológus, személyi edző, dietetikus vagy angol tanár, nekünk már ne kelljen tenni is a cél eléréséért többet.
  2. A tisztelet teljes hiánya mindenkinek káros. A legnagyobb baj azzal, hogy nem teszünk erőfeszítéseket, hogy ezzel minden értelmét veszti: a félgőzzel, de csak-csak beletolt munka, pénz, energia, a segítő szakértő munkája, abszolúte minden. Nap végén pedig annyi történik, hogy nem haladtunk, nem fejlődtünk, ellenben bezsebelhettünk egy kudarcélményt.

Eszmefuttatásom ezen pontján sajnos képtelen voltam tágabb perspektívába váltani, és végigtekinteni a szakmai utamon túl a vágyaim eléréséért (legyen szó a kritikusi és írói pályáról, egy egészséges testkép ill. mentális stabilitás eléréséről), a mindennapjaim kiszámíthatóságáért tett erőfeszítéseimről, rá kellett döbbennem, hogy bőven van hova fejlődni.

  • Nem elég kevesebbet és jól enni (bár kétségkívül ez mindennek az alapja), nem szabad ellustálkodni a sportot! A fogyásom, bár elindult, megtorpant, muszáj rátenni még egy lapáttal, különben nem fog menni.
  • Ha karriert akarok, súlyozni kell a befektetett energiát azokba a területekbe, ahonnan várhatok eredményt!
  • Ha valamit félgőzzel csinálok, csak kétszer vagy háromszor vagy ötször annyi idő alatt érem el a célom, pedig minek kéne kidobni az időt és energiát az ablakon?
  • Ha én nem tisztelem a célomat, akkor ki fogja?

Azt gondolom, hogy manapság a két legnagyobb hiánycikk az életünkből az erőfeszítés és a tisztelet. Ahhoz, hogy profitáljunk a mindennapi feladataink elvégzéséből, fejlődni és gyarapodni tudjunk (az én esetemben inkább csökkenni, de értitek), többet kell tenni, mindig egy kicsivel, egy csapott, aztán egy púpozott lapátnyival többet, tisztelve azt a célt, amelyet mellesleg magunk definiálunk.

Szubjektív okoskodás vége, legközelebb robbantom a humorpatront!

A DAVE blog elköltözött! Friss tartalmak továbbra készülnek, de nem ezen a felületen. Ha érdekelnek az új agymenések, nyelvi fejtegetések, konyhapszichológia némi tapasztalattal megfűszerezve, vagy a legőszintébb kövérsztorik, folytasd az olvasást a Dagadtan A Világ Ellen blog.hu-s oldalán! Amennyiben egyéb személyes részletek is érdekelnek velem kapcsolatban, esetleg volnának más témajavaslataid, keress fel Instagramon!

Csak annyi a dolgod, hogy ne egyél sokat!

Dagadtan A Világ Ellen_DAVE blog

Ha ezer és egy kezem volna, sem tudnám megszámolni, hányszor hallottam azt a mantrát, hogy „Én megértelek, de figyelj, csak annyi a dolgod, hogy próbálj ne enni annyit, mint eddig.” Nem, kedves, kétségtelenül jó szándékú, többnyire távoli ismerős, rokonnak rokona, havernak plusz egy fője. Nem értesz meg. Nem csak a próbálkozásról szól ez, nem csak a „nem evésről”, bárcsak ennyi volna. Elmondom, hogy mi van mögötte valójában.

Mielőtt jót akarva kedveset mondasz nekem, a kövér ismerősnek, gondold végig, hogyan teszed. Rengeteg állítás van, amelyek az amúgy valóban segítő szándék és a nettó tévképzet elhibázott szerelemgyermekeként sokkal ártalmasabbak, mintha egyszerűen nem is hoznád szóba a témát. Most egy, számomra toplistás mondatot fogok elemeire szedni, hogy lásd, egy zsigereiben, gondolkodásában is hájas ember feje mennyire félreviheti a te eredetileg bátorító-támogató törekvésedet.

  1. „Én megértelek…”

Ha az életed során még egyszer nem voltál piszkosul kövér, nemtelenné hízott ember, akkor nem tudhatod, de még elképzelni sem feltétlen tudhatod, mi minden okozhat nekem, a kövérnek indokolatlannak tetsző öngyűlöletet. A lényem, a gondolataim mélyét átszövik a komplexusok és a félelmek, amelyek mind a partra vetett bálna létemre vezethetők vissza. Nem hiszed? Múltkor elmeséltem, hogyan szoktam buszozni, valahogy úgy érdemes elképzelned.

Arra kérlek, engedd el. Ne mondd, hogy megértesz. Mondd, hogy látod, hogy nekem rossz, és szeretnél segíteni. Meg akarsz hallgatni. Vagy nem akarsz róla beszélni, ha én kerülöm a témát, mert tiszteled a bánatomat, és azt, hogy változom, változni akarok. De ne mondd, hogy értesz.

  1. „… de figyelj…”

Ezzel máris igazolod, hogy lényegében nem értesz, sőt, úgy veszi ki magát, hogy nem akarod érteni, mi is történik az agyam önmarcangoló tekervényeiben. Kommersz szállóige, hogy „minden, ami a de előtt van, nem számít”, ezzel nem értek egyet. Számít, mert kimondod, mit tagadsz meg a következő tagmondatoddal.

Figyelek rád, hallgatlak. Te beszélsz hozzám, segíteni akarsz, én pedig ezért hálás vagyok.

  1. „… csak annyi a dolgod, hogy…”

Túlevőként nem egyetlen, mindenre kiterjedő, eredendő probléma áll a viselkedésem mögött. A mentális állapotom, a tapasztalataim, a torzult emlékeim, a neveltetésem, a vágyaim, a meghiúsult vagy parlagon felejtett álmaim, a viszonyom önmagamhoz, a közösséghez, akikkel körül vagyok véve, a szexuális frusztráció, a rengeteg pofára esés és kudarc a sportokkal – és még napestig sorolhatnám -, mi minden a probléma valódi okozója. Ezeket mind, lépésről lépésre kell kezelni, amit lehet, azt fejleszteni, amit szükséges, azt pedig leépíteni. Utána már nem a szorongás, és a miatta való zabálás uralja majd az életem.

Ha tisztellek és becsüllek annyira, akkor elmondom, mi minden dolgom van, hogy helyre jöhessek. Ha szeretlek barátként, társként, kollégaként, családtagként, még a segítségedet is kérem. Ameddig ez nem történik meg, ne hidd, hogy tudod, nekem mi a dolgom.

  1. „…próbálj…”

Ha már ellőttem egy közhelypatront, egy másik már fel sem tűnik, igaz? Yoda mondta, hogy „Do or do not, there is no try”. Ez így van. A próbálkozás eredménye, hogy „na mindegy, ma már megvettem a kakaós csigát, biztos nem dobom ki, majd holnaptól megint megpróbálok kevesebbet enni.”

Akarnom kell, teszem is, és így is biztosan el fogok botlani. Fogok még idegből zabálni, leszek mattrészeg. De teszem, amit kell, hogy leszokjak ezekről. Kérlek, ne engedd, hogy próbálkozással maszatoljam el azt, ami egy valódi feladat ebben.

  1. „… ne enni annyit, mint eddig.”

Kétségtelen, hogy ebben igazad van, nem szabadna ennyit enni. De ameddig a gyomrom feketelyukként funkcionál, ameddig a fejem a nap 24 órájában korgatja a gyomromat, ameddig az evés rítusa egyet jelent a lelki nihillel és békével, addig ez baromi nehéz. Két dolog segít: terápiába járok, és felvállalom, hogy a saját étkezéseim szervezése, rendjének kialakítása meghaladja az erőmet, emiatt kiadom a kezem közül az irányítást. Nem magam veszem meg az ételt, nem magam főzöm meg, nem magam porciózom ki, nem marad nálam a döntés joga és felelőssége, hanem dietetikus által kialakított étrendet rendelek házhoz. Más jelenleg nem.

Tudd, hogy ez nem ennyire egyszerű, és az, hogy kimondod, csak újabb kudarcot jelent számomra: mert szerinted (is) ennyire egyszerű ez a téma, szerinted (is) gyenge vagyok, aki még ennyire sem képes. Nem akarok ennyit enni, de ennyit eszem – még-, engedd meg, vagy ne foglalkozz vele.

Köszönöm, hogy elolvastad a kérésem! Tudom, hogy azért tetted, mert a szándékod valódi, segíteni és támogatni akarod, aki kövérként küzd a súlyával. Jól teszed, és hálás vagyok ezért annak a barát, kolléga, rokonnak rokona, havernak plusz egy fője nevében, akire ezen sorokat olvasva gondoltál.

A DAVE blog elköltözött! Friss tartalmak továbbra készülnek, de nem ezen a felületen. Ha érdekelnek az új agymenések, nyelvi fejtegetések, konyhapszichológia némi tapasztalattal megfűszerezve, vagy a legőszintébb kövérsztorik, folytasd az olvasást a Dagadtan A Világ Ellen blog.hu-s oldalán! Amennyiben egyéb személyes részletek is érdekelnek velem kapcsolatban, esetleg volnának más témajavaslataid, keress fel Instagramon!