Megvan az a vicc, amikor a kövér nő bemegy a sportboltba sportmelltartót venni? Na, ez az én életem.
Az egész valahogy úgy kezdődött, hogy hosszú évek szenvedése után rászántam magam, hogy változtassak az életemen, egészségesen étkezem, küzdök a mentáldémonjaimmal a falásrohamok ellen, ha iszom, akkor is főleg vizet, és előbb-utóbb meg is kellett mozdulnom. Pontosabban kellett volna, de rájöttem, hogy ehhez nem árt rendes felszerelés. Nem rongyrázásból, hanem mert másképp nem érdemes sportolni. Ekkor nem tehettem mást, besétáltam a sportboltba… és próbáltam ott túlélni.
Flanc a nagy francot
Az van, hogy sportoláshoz nem véletlen hordanak az emberek sportruházatot. Én estem már el, amikor a lábam beakadt a bő gatyám szárába, ment ki a bokám a vacak cipő miatt –a szintén cipőből eredő szétzúzott térd- és csípőizületekről nem is beszélve -, fáztam már meg a pólóm által összegyűjtött hideg verítéknek köszönhetően, és vérzett a bőröm, amikor a friss szabadságának megörült melltartó merevítő belefúródott az oldalamba. Szóval köszönöm, én inkább beruházok alkalmas öltözékre.
Szégyellős, újfent pánikhangulatban vásárló, kövér nő lévén a legtöbb dolgot online rendeléssel szerzem be. Szerencsére megtaláltam azt az áruházat, amely jó minőségben, ámbráscet méretben is árul sportruházatot. Nadrág, póló, pulcsi, zokni, kabát, minden jöhet onnan, de két dolgot nem érdemes próba nélkül megvenni: a cipőt és a melltartót. Mivel még mindig nem áldozott le teljesen a sportcipő-divat csillaga, azt bárhol, bármikor megvehetem.
Nem úgy a sportmelltartót, nagy méretben.
Köszöntem a lehetőséget!
Először mindenhonnan körbetájékozódtam, tényleg, kb. két éve. A neves pipás vagy háromcsíkos márkaboltokban normál méret is elvétve akadt sportmelltartóból. (Bezzeg XXXS létezett, nem bírtam ki, megtapogattam, egy latex tüdőszorító kényelmével kecsegtetett, amely alá nemhogy mell, egy könyvjelző sem nagyon férhetett, már ha a tízévesforma valaki magára rángatta. Na mindegy.) A nagy fast-fashion boltok ugyan már alkalmasint árultak sportmelltartót, de azok egyáltalán nem tartottak, ellenben viszkettek, irritáltak, totálisan hasznavehetetlennek bizonyultak (nyilván vettem próbából párat, csak annyi vigaszt nyújtottak, hogy kakaóscsiga helyett azokra pazaroltam a pénzem). Két éve mindössze egyetlen sportáruház akadt, a kék-fehér-szimpi, amelynek volt tőgyekre méretezett eszköze, ezzel alaposan leszűkült a kör.
Megterveztem, hogy megyek oda. Ebéd után, hétköznap, egy keddi napon. Mert ugye akkor a legtöbb ember dolgozik, még hét eleji lelkesedéssel, hogy az előző heti lemaradást lefaragja, ebédszünetből visszaérve gürizik, még elég messze a munkaidő vége, és nem vásárol. Direkt olyan áruházat választottam, ahol biztosan nem találkozhatnék ismerőssel. Kiöltöztem, sminkeltem, hogy sikeres, öntudatos, vidám és magabiztos nő benyomását keltsem, aki amúgy beszaladt, de annyi dolga van, robog is tovább hamarosan, mert ő sikeres és magabiztos.
Aluljáróból ki, bejárathoz át, mozgólépcsőn felhaladtam, minden terv szerint alakult. Az kicsit frusztrált, hogy láthatóan sokan jöttek ki a boltból, előttem-utánam is emberek sorakoztak, ennyit a kedd koradélutáni elméletemről, de sebaj, céltudatos maradtam. Pont azon agyaltam, hogy hogyan találom meg a sportmelltartó részleget, mert hát segítséget nyilván nem kérhetek a döntő többségében kisportolt, fiatal, jóképű férfieladóktól, ha nem akarom a puszta látványommal tönkre tenni a libidójukat hónapokra.
És akkor egyszerre ott volt, teliben a legforgalmasabb helyen, a bejárattal – amely egyben volt a kijárat is – szemben, mellette utálkozó tekintetű biztonságis. Ott sorakoztak a sportmelltartók, és csak ott.
Először persze körbejártam az áruházat, magabiztosságot mímelve, és rohadtul eredménytelenül eljátszva, hogy én aztán idetartozom. Kicsit rontott az alakításomon, hogy minden második ember ledöbbent, amikor meglátott, az eladók meg nagy ívben kikerültek.
Önbizalmam maradékával visszakullogtam a bejárathoz, ahol a biztonságiőr le nem vette rólam a szemét, sőt, alig egy méterre mögém szegődött. Ketten igazán látványos páros lehettünk, mert mindenki, aki arra járt, jött vagy ment, alaposan megbámult minket. Az a melltartó, amit én kerestem legalul volt, 5 centire a padlótól, teliben középen, nyilván méret felé növekvő sorrendben kipakolva, elől az XS-es méret, egy méter mélyen a növendék bálnáknak való, az, amelyik nekem kellett.
Ideírnám, hogy képzeljétek el, amikor legelegánsabb ruhámban, magassarkúban, hátam mögött egy életgyűlölő biztonsági őrrel én azt szikrányi elegancia, nem sok, anélkül igenis kihalásztam, de nem írom, mert lehet, nektek is akkora traumát okozna, mint nekem, és nem csak hónapokra zúzná szét a libidótokat.
Fel akartam próbálni, mint a profik, de úgy rémlik, csak kifizettem, hazahoztam, itthon napokig nem nyúltam hozzá.
A méret nem volt jó, de a következő, amit online rendeltem, az már igen.
Azóta nem tettem be a lábam sportboltba.
A DAVE blog elköltözött! Friss tartalmak továbbra készülnek, de nem ezen a felületen. Ha érdekelnek az új agymenések, nyelvi fejtegetések, konyhapszichológia némi tapasztalattal megfűszerezve, vagy a legőszintébb kövérsztorik, folytasd az olvasást a Dagadtan A Világ Ellen blog.hu-s oldalán! Amennyiben egyéb személyes részletek is érdekelnek velem kapcsolatban, esetleg volnának más témajavaslataid, keress fel Instagramon!
